Ahogy azt egy filmklasszikus címszereplője is elmondta, van mindenféle eső: apró szúrós szemű, nagy és nehéz cseppekben ömlő, oldalról befújó és néha alulról eső is. Na most egy esküvőn tök mindegy melyik köszön be: semmit nem tudtok érdemben tenni magával az esővel.
Ebből adódik az első jótanács. Az időjárást nem tudjuk befolyásolni ezért idegeskedni teljesen felesleges miatta. Mindig lesz a násznépben olyan aki kinéz nagy szomorú szemekkel a lakodalmas helyszín ablakán vagy ajtaján és konstans rendszerességgel emlékeztet mindenkit a nyilvánvalóra: de kár, hogy esik. Mondja ezt miközben bent egyébként az esőt nagy ívben ignorálva bulizik a násznép. Tehát ha szakad vagy ömlik, az esküvőtök akkor is le fog zajlani és csak rajtatok áll, hogy viszonyultok hozzá. Ha tesztek rá és egymással valamint a násznépetekkel törődtők akkor ők is tesznek rá és veletek illetve egymással foglalkoznak meg azzal, hogy kirúgják a lakodalmas ház oldalát.
Elismerem ez eddig nem sokkal több mint egy életvezetési tanácsnak szánt vitatható értelemmel bíró facebook-bölcsesség poszt. De a praktikusságot mindig előzze meg, hogy fejben eldöntitek: ha szakad ha fúj, esküvő lesz és az biza’ jó lesz. Most nézzük, hogy készülhetünk ha fennáll a veszélye a zuhénak. (Bónusz: végén tuti tipp meteor esetére.)
Bevezetésnek egy egyszerű tanács: esernyők. Mutatós, tartós és nagy takaró felülettel rendelkező esernyők. Egy nektek, egy-egy a szülőknek és a nagyszülőknek és a koszorúslányoknak. Mindig jól jön a templomból átvonulva az anyakönyvvezetőhöz, vagy csak amíg várjátok a kocsi érkezését.
Most pedig jöjjön az érdemi rész, hogyan készülhetünk fel minden eshetőségre (haha). Egyszerű: kérdezni kell. Mert nincs hülye kérdés. Kérdezzük mindig a kiválasztott helyszínt, hogy mi a náluk bevett rutin eső esetén. Ha ott a helyszínen szeretnétek kint a szertartást, akkor eső esetén van hova bepakolniuk a kintre tervezett dekorációt? Időben behordani a székeket? Van olyan nagy tér ahova ezt az eredetileg kinti szertartást be lehet hozni? Ha oldalról nyitott sátorba vagy pajtába tervezitek az esküvőt le tudják zárni az esőverte oldalt? Okozott már náluk áramkimaradást, beázást zivatart?
Zaklassátok nyugodtan a felkért fotóst is ( Állok elébe 🙂 ) hogy armageddon esetén a nagycsoportos és kicsoportos képeket meg tudja e oldani? Volt már rá nála példa ilyenre? Ez persze függ a kiválasztott helytől is, hogy ott van e lehetőség egy fedett helyre összeterelni egy 100-120 fős násznépet? Ha lányos háznál-lakásban van kikérő, búcsúztató akkor mit javasol? Belső lakrészeken, amelyek jellemzően sötétebbek mint egy rendezvény helyszín meg tud örökíteni ilyen eseményeket? Vagy ha ott nem megoldható a búcsúztató-szülőköszöntő részt nem lenne célszerű megtartani a már kidekorált helyszínen? (Dehogynem.)
Ha ezekre előre készültök, terveztek, akkor hajnali négy-öt óra felé akár a még mindig kövéren hulló esőcseppek tengerében tudtok elköszönni egy roppant elégedett násznéptől.
Rendben lement az esküvő, végig roptátok a lakodalmat, de mi a helyzet a kreatív fotózással? Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy az időjárás jelentéseket a fotózásra kiszemelt régiókban folyamatosan bújni kell. Okozott már kellemetlen meglepetést, hogy a három órányi autóútra lévő, osztrák alpokban megbúvó tavacskához odaérve kitartó és heves zivatar fogadta a fotózni vágyókat. Ha az időjárás esőt mond a kiszemelt területre, akkor tudtok-e eső napot tartani? – A fentebb említett osztrák alpok közé bújt tengerszemnél én is szoktam fotózni, és ott az állandó és alig megjósolható eső miatt van egy kialakult protokoll nálam. Ha út közben pittyeg a telefon, hogy ott éppen ítéletidő van, akkor még van idő visszafordulni és más helyszínre menni. – Vagy van esetleg pót helyszín? A fotósotok tud e beltéri lehetőséget ha mindenképpen az adott napon kell fotóznotok? (Én például eső napot tartok mert nem fotózom stúdióban. Csak ha minden kötél szakad.) Meddig lehet nálatok a menyasszonyi ruha ha béreltétek? Kérdezzétek meg a ruhaszalont, hogy tudtok-e egy napot csúszni a ruha visszavitelével. Van olyan ruhaszalon amelyik kompromisszumképes, ezt ezzel a fenti kérdéssel már a ruha foglalása előtt le tudjátok szűrni.
Röviden ennyi. Előre tervezés és a már sok esküvőt megélt szolgáltatóitok tanácsainak megfontolása.
Bónusz hollywoodi tipp meteor becsapódás esetén: mivel már úgyis a szeretteitekkel vagytok, toljátok be rögtön a tortát. Ne vesszen kárba 🙂